Home
Főoldal | Itt élünk | Bemutatkozás | Pártunkról | Videók | Írásaink | Beszámolók | Fotógaléria | Ajánló | Linkek | Írjon nekünk!

Aktuális Jobbik

Választási program





Fontos linkek





kecel.hu



Browse archives
« February 2018  
Mo Tu We Th Fr Sa Su
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28        


Államalapítás, kenyér szentelés, tüzijáték és sok más, de valójában mit is jelent a mai Magyarságnak Augusztus 20? 1. rész

Tue, 2011-08-23 04:20

Van kinek ünnep, van kinek átlagos nyári nap a mellesleg jóleső ingyen fesztiválokkal, kóstolókkal és giccsekkel, melyet államunk minden évben kitartóan biztosít a népnek, hogy az véletlen se észlelje vagy érzékelje a valóságot , s annak komoly gondjait, Panem et circenses, vagyis kenyeret és cirkuszt (a népnek). De ami ennél is sokkal rémisztőbb,azpedig az hogy sajnos még mindig van, akinek ez a nap egy könnyedén meggyalázható, primitív viccekre felhasznált alkalomat nyújthat. Ebbe az utóbbi csoportba sorolható emberek vicceikkel, ércelődő megjegyzéseikkel és viselkedésükkel többnyire csak a saját butaságukat, tanulatlanságukat leplezik, miközben próbálják nem csak a külvilágot, de saját magukat is folyamatosan meggyőzni arról, hogy ezt csupán modern, szabad felfogásból teszik.
Tiszteletben tartva mindegyik csoport szabadon választott hovatartozását és elképzeléseit, nemzetünk tán legjelentősebb ünnepén, mégis úgy érzem tanulságos lehet mindannyiunk számára az, amit az elmúlt pár napban tapasztaltam az ünnep kapcsán.

Idén, augusztus 19-én, péntek délután kezdődött számomra az ünnep. Párommal a Velencei tóhoz siettünk munka után, ahol barátainkkal egy remek délutánt és estét tölthettünk együtt strandolással, bográcsos körömpörkölt főzéssel, szalonnasütéssel, esti sétával, koncertezéssel és tartalmas, jókedélyű beszélgetéssel. Másnap visszaindultunk Kecelre, az Amerikából itthon nyaraló , magyar barátainkkal, akik sok más program közül idén a kecelit választották hogy velünk együtt ünnepelhessenek. Gyönyörű, ám igen meleg napsütésben, Budapestről indultunk útnak szombat reggel. Felemelő érzés volt az ünneplőt öltött fővároson és a Kecel környéki településeken keresztülhajtani a szép nyári napon.
A kellemes utazást követően, Kecelre érve szomorúan tapasztaltuk, hogy semmi látható jele sem volt annak hogy nemzeti ünnepnapon léptünk a városba. Az év minden napjára amúgyis kifeszített lobogókon kívül a városban nem igen láttunk az ünnep tiszteletére kihelyezett zászlót, se magán, se pedig középületek vagy főutak mentén. Csalódottságunkat persze többszörösen kárpótolták a város adott szépségei és a csodás környezetben, a tőzeg színezte tó partján elfogyasztott ízletes ebéd, barátaink és családunk társaságában.

Hogy lemozogjuk a kései, ünnepi halászlét, sétálni indultunk a város központjában, melynek során útba ejtettük a körforgalom környékét, elsétáltunk a múzeum majd a Városi Könyvtár és Művelődési Ház mellett, s végül hűsölni indultunk a Ligetbe, hogy tiszteletünk tehessük a nemrég állítottTrianon emlékműnél. Döbbenetes kép fogadott minket a fák árnyékában. Az évek óta megrongált és azóta helyre nem állított szökőkút, most szeméttárolóként szolgál a parkot rendszeresen cross motorokkal ellepő, a parkban iszogató, dohányzó ifjúságnak. Kiürült szeszes üvegek, műanyag palackok, szemét galacsinok és cigaretta csikkek tömkelege hevert a fűben, amíg a park egyetlen szemetes kosara, megrongálva és üresen éppen hogy csak még lógott a tartórúdján.
Míg az emlékműig elértünk, három motorkerékpáros is épp behajtott az amúgy sétálásra és esetleg a park padjain megpihenésre szolgáló Ligetbe, ami nem mellesleg a városi rendőrségi épület előtt terül el. Elkeserítő volt látni, hogy az amúgy is ezt a fajta rongálást rendszeresen űző fiataloknak, még csak lehetőséget sem adott a város, hogy legalább az államalapítás ünnepén, kivételesen valamiféle kultúrális tevékenységgel foglalhassák le magukat.

Szerencsére akadt még akiknek fontosak voltak a közösségi és nemzeti értékek, s ha nem is milliós költségű fénycsodákkal vagy politikai élcű, mélységekbe nyúló előadásokkal, de egy baráti hangulatú, az ünnephez méltó koncertsorozattal és ezzel egyidőben egy hagyományörző találkozóval közös megemlékezésre invitálta Kecel városát. Ahogy azt terveztük is napok óta, este mi elsősorban a koncerteket indultunk meghallgatni, illetve esetleg a keceli hagyományokhoz híven idén is az Ősök parkjában megrendezett vacsorát is meglátogatni.
Sajnálattal tapasztaltuk hogy Kecel alig 5%-a aktivizálta magát, mely százalékba azokat is számítom akik aznap a katolikus templomba elmentek az ünnepi misét meghallgatni, s közösen kenyeret és búzát szentelni.
A koncertek, köszönhetően a fantasztikusan tehetséges és méltán országos hírű zenekaroknak, számunkra felejthetetlen élményt nyújtottak még úgy is, hogy igazán csak „családias” számban éltük meg. Ugyan nem jutottunk el a vacsorára, de a résztvevőktől azt hallottuk hogy oda is, még a tavaly megjelenteknél is kevesebben mentek el idén, amely létszám már 2010-ben is nagyon kevésnek számított.

Természetesen az ünnep tiszteletére már délelőtt az erkélyünkön kitüztük a Magyar nemzeti lobogót a magyarok egyik legrégibb és legfontosabb zászlajának társaságában, egy aprócska Árpád-sávossal együtt.
A zászlókat vállunkon, büszkén a magasba emelve mentünk a koncertre, s ugyanígy indultunk is haza onnét. S mikor már azt gondoltuk ennél több csalódás a szép élmények mellé tán már nem érhet minket, ahogy utnak indultunk a szabadtéri színpadtól, már a kapuban hallottuk mindkét, a központban elhelyezkedő szórakozóhelyből üvöltő zenét. Rögtön az első elénktáruló látvány két, egyértelműen fiatalkorú lány volt, amint a művelődési ház előtt az egyik támasztja a másikat mikor az, tálán már enyhe alkoholmérgezés következtében épp ’könnyitett’ felháborodott gyomrán, s nem sokkal arrébb ugyanezt művelte egy hasoló korú fiú is a park fájának tövében. A még talpon lévő, bár már láthatóan egyensúlyzavaros barátjuk, aki nem tűnt többnek 15 évnél, utánunk és a társaságunkban a már szüleinkkel egykorú barátaink után kiálltott egyetlen kérdést. „Hé, ti hungaristák vagytok?” Mi, az ő egyszerű kérdésére, egyetlen méltó válaszként ennyit mondtunk, „ Nem, Magyarok vagyunk.”
Ahogy elhaladtunk a keceli TT Söröző mellett és közeledtünk a Fortuna Kávézó felé, a két szórakozó hely között egyre csak több, szédelgő avagy már rosszul lévő, padon, lépcsőn és a földön ülő, vagy már fekvő fiatalt láttunk. Eközben az utóbbi „kávézó” előtt már egy mentőben láttak el egy fiatalembert, s a zebrán vérben ázott zsebkendő éktelenkedett. Búcsú gondolatként kaptunk még, egy két szavas mondatot az egyik, szintén 16 évnél tán nem idősebb, illuminált fiútól, miután csendben elsétáltunk baráti társasága előtt, az ünnepi koncerthez méltó öltözetünkben és a magyar zászlókkal a vállunkon. „ Magyar maffiózók” mondta, majd tovább cigizett és közben visszaverődtek a dübörgő ritmusok a Városháza faláról.

Szállásuk kapujában a barátainktól elbúcsúzva, hazafelé odaköszöntük az utcában szolgálatban lévő polgárőröknek, akikkel egy középkorú úriember épp, a kocsi ablakára könyökölve beszélgetett. Gyorsan rákérdeztünk, a látvány keltette gondolatok kapcsán, hogy nekik mi mindenre kiterjedő jogkörük van egy ilyen, egyértelmű közterület rongálás, károsítás esetében, melyet nyilvános törvénysértés, vagyis fiatalkorúak szeszes itallal illetve dohányáruval kiszolgálása eredményez a fent említett szórakozó helyek részéről.
Válaszaik elkeserítőek és bár intelligensen megfogalmazottak voltak, szimplán érdektelenséget és beletörődést közöltek. Itt kihangsúlyoznám, kisvárosban történtek ezek az események, ahol nemcsak általánosságban ismer szinte mindenki mindenkit, a polgárőrség tán még inkább, tehát talán épp a szomszédjában lakó fiatal, illetve kiskorú gyerekeket látva az utcán fetrengeni, informálnak minket hogy nincs mit tenni. Az előbb említett könyöklő úriember viszont, miután egymástól tisztelettel már elköszöntünk, utánunk kiabált még egy kérdést. „ Hé, kiscsávó! Amúgy meg őszintén amikor te fiatalabb voltál sose szórakoztál, részegedtél le és hánytál köztereken? Mert én 45 éves vagyok és tán hatszor történt csak meg, de megtörtént velem is”, majd hetykén és gúnyosan megrántotta vállait.
A gyomrom összerándult az undortól, de nyeltem egy nagyot és probáltam egy egyszerű, tömör mondatban válszolni. S bár abban a pillanatban, egy ilyen kérdés után tudtam, felesleges is bármit mondani, hisz pont ezzel bizonyította ő maga azt, ami már így is egyértelművé vált számunkra, a fejétől bűzlik a hal, mégis azt gondoltam úgy helyes ha válaszolok.
Azt gondolom akár százszor is elkövethettem volna ilyen hibát, ennek ellenére, vagy tán épp annak kapcsán, felnőtt felelősségem és kötelességem az ifjúságot nem csak nevelni de óvni is és nem csak az ők, de saját jövőm érdekében is. Ennek része hogy megtanítom tisztelni és szeretni nem csak saját magát, családját, őseit és nemzetét, de azoknak vagyonát és értékeit is.
Ezzel a záró gondolattal és indulattal tértünk haza, ahol még hajnalig hallhattuk a két szórakozóhely dübörgését és a fiatalok randalírozását az utcákon augusztus 20-ából 21-ére virradó éjjelen, abban a hitben hogy másnap egy új, szép nap enyhíti majd a megéltek okozta fájdalmainkat. De nem egészen így lett... 

Juhász Gabriella



Üzenet

„Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra...”
Ady Endre



Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Elérhetőségek
A Jobbik Keceli Szervezetének elérhetőségei:

Telefon:
 
06 (20) 570 92 44

E-mail cím:
kecel@jobbik.hu

Honlap:
 
http://kecel.jobbik.hu

Támogatás
Bankszámlaszámunk:
Jobbik Magyarországért Mozgalom
11705008-20485643

További információ